A fűnyírás a legalapvetőbb kerti munka, amit gyakran kell végeznünk. A munkának veszélyei vannak és zavaró hanghatással is jár, így érthetően keretek közé szorították végzését. A következő írásunkban a fűnyírás szabályai közül a legfontosabbakat ismertetjük, ideértve a jogi kereteket éppúgy, mint a biztonsági előírásokat.
Hol és mikor a lakosság feladata a fűnyírás?
A kertek gondozása nem csak esztétikai kérdés. A gondozatlan keretekben allergén növények és nemkívánatos élősködők is elszaporodhatnak. Van mód arra, hogy aránylag természetközeli és kevés gondozást igénylő kertet alakítsunk ki, de ez nem összekeverendő az egykori dísz vagy pihenőkert ápolatlanságából fakadó elvadulásával. A kertápolás egyik legalapvetőbb feladata a fűnyírás.
A kert ápolása és a fűnyírás a terület tulajdonosának vagy bérlőjének a feladata. Az ingatlanon belül ez nem is kérdés, saját kertünkben magunknak kell gondoskodni a fűnyírás elvégzéséről. Fontos azonban tudni, hogy ez a kötelezettségünk nem feltétlenül áll meg kerítésünknél. Társasházak közös tulajdonú kertjei szintén magánterületek, ahol a tulajdonosok megbízásából a közös képviselet feladata a fűnyírás.
Települési önkormányzati rendelet alapján ezen felül a közterület épületünkhöz közel eső területein is feladatunk lehet a fűnyírás. A kertes övezetekben ez jellemzően a közút és a ház közötti területen lévő zöld szakaszokat jelenti. A fűnyírási kötelezettség logikája nagyon hasonló ahhoz, mint ahogyan a havat is nekünk kell a telkünk előtti járdáról eltávolítani.
Fűnyírás szabályai: mikor lehet füvet nyírni? Milyen következményei vannak, ha ezen az időn kívül végezzük ezt a tevékenységet?
A fűnyírás végzésének időpontja elsősorban annak zavaró hanghatása miatt szabályozott. Helyi önkormányzati rendelet hiányában sem vághatunk bármikor füvet, mert ekkor magasabb szabályok rendelkeznek erről. Általánosságban igaz, hogy hétköznap 7 és 20 óra között, szombaton 9 és 12 óra között vághatunk füvet, vasárnap és ünnepnap nem. Ennél a helyi rendelet lehet szigorúbb és valamivel megengedőbb is, de a legtöbb esetben néhány óra csak az eltérés a főszabályhoz képest.
Rögtön az elején érdemes tisztázni: nem az esetleges büntetés miatt illik betartanunk a fűnyírásra vonatkozó szabályokat, hanem a kulturált egymás mellett élés alapja, hogy a pihenésre kijelölt időszakokban tartózkodunk a hangos tevékenységektől. Egyáltalán nem egyszerű, hogy a fűnyírás okozta zaj miatt kinek van joga eljárni és büntetni.
Ha a fűnyírás közterületen zajlik, akkor általában a közterület felügyeletet érdemes keresnünk, ők azonban magánterületen nem járhatnak el. Magánterületen a rendőrség járhat el, azt mindenki képzelőerejére bízzuk, hogy a rendőrség prioritási listáján hol fog szerepelni az a bejelentés, hogy a szomszéd hangosan vág füvet. Ha kiérnek addig, amíg a tevékenység zajlik, akkor ők valóban leállíthatják a tevékenységet és elméletben büntethetnek is, a gyakorlatban azért ez aligha fog megtörténni. Gyakori szabályba ütköző fűnyírás esetén az illetékes jegyzőt kell keresni. A folyamat körülményes lesz, de ezen eljárás akár hatékony is lehet és büntetéssel is járhat.
Fűnyíró gépek zajszintje: mit kell tudni erről?
A motoros fűnyírók üzemelés közben körülbelül 70-100 dB zajt keltenek. Ez a zaj nem csak zavaró, de huzamosabb ideig elszenvedése akár egészségre is káros lehet. (Ezért is fontos a megfelelő védőfelszerelés viselése, amiről még később szólunk.) A zaj mértéke a típustól függ, jellemzően a benzines változatok hangosabbak, mint az elektromosak. A robotfűnyírók valamivel halkabbak, de annál hangosabbak, hogy bármikor üzemeltethessük őket. A mechanikus fűnyírók pedig gyakorlatilag hangtalanok.
Hogyan kell kezelni a fűnyírás során keletkező hulladékot?
A fűnyírás során komposztálható zöldhulladék keletkezik, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy helyben tudunk minden esetben mindent komposztálni. A hulladékkezelés mikéntje településenként eltérő. A kertes övezetekből előre rögzített menetrend szerint elszállítják a külön erre a célra készített zöldhulladék zsákokba gyűjtött nyesedéket. A szolgáltatás költségét jellemzően a zsák árából fedezik. A társasházi területeken a közös képviseletnek az önkormányzattal kell együttműködnie a zöldhulladék elszállításában vagy a kijelölt hulladékudvarra kell azt vinnie.
Megjegyzendő, hogy az esetek elsöprő többségében az önkormányzatok együttműködőek a zöldhulladék kezelésében. A közterületeken amúgy is sok hulladék keletkezik, az önkormányzatnak pedig elemi érdeke, hogy a települési területek rendben karban legyenek tartva függetlenül a konkrét tulajdonviszonyoktól.
Fűnyírás előtt: milyen biztonsági előírásokra érdemes odafigyelni?
Ne feledjük, a fűnyírás veszélyes munka. A biztonsági előírások közül kiemelkedően fontosak a személyvédelemmel kapcsolatosak. Mindig viseljünk megfelelő ruházatot (nem túl bő, strapabíró, hosszú szárú és ujjú ruhát), szemüveget, kesztyűt és hallásvédőt. Egy esetleges veszélyhelyzetre mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, amivel segítséget tudunk hívni.
A fűnyírás elkezdése előtt mindenképpen ellenőrizzük a fűnyírót, aminek első lépése, hogy meggyőződünk arról, hogy a gép kikapcsolt állapotban van. Ellenőrizzük a pengék állapotát, megfelelő rögzítését, az üzemanyag szintjét és a kábelek épségét. Nézzük át a területet, ahol dolgozni fogunk, térképezzük fel a terepakadályokat, a sérülékeny növényeket. Fokozott figyelmet fordítsunk a törmelék eltávolítására a területről. A nagyobb kövek, fémdarabok vagy faágak nem csak a gépet tehetik tönkre, de a közelben tartózkodókra is veszélyesek lehetnek.
A munkavégzés közben biztosítsuk, hogy sem gyermekek sem állatok nem tudják a munkát zavarni, illetve nem veszélyeztetik saját testi épségüket. A gép indítását mindig sík terepen, rögzített állapotban végezzük. Különösen figyeljünk lábunk helyzetére, a legtöbb baleset ilyenkor történik.
A fűnyírás közben lassan és egyenletesen haladjunk. Ha a gép elakad, azt mindig állítsuk le, kapcsoljuk ki, mielőtt megvizsgálnánk az elakadás okát. Soha ne takarítsuk vagy ürítsük a gép gyűjtőjét miközben az üzemel. Lejtős területeken mindig oldalirányba haladjunk, se felfelé, se lefelé ne vágjunk gyepet.
Számít az időjárás is. Nagy kánikulában, esőben vagy erős szélben, ne vágjunk füvet. Soha ne dolgozzunk este, amikor a látási körülmények korlátozottak.
Fűnyírási szabályok, tippek:
A fűnyírás olyan szabadtéri munka, amit mindenki végez néha, akinek kertes háza van. A következőkben néhány alapvető tippet adunk, hogyan tudjuk helyesen végezni a fűnyírást.
Milyen gyakran érdemes füvet nyírni?
A fűnyírás gyakorisága több dologtól függ. A fű növekedése fajtánként eltérő és évszakonként eltérő lehet. Tavasztól őszig általában 1-2 hetente van szükség a fű nyírására.
Mi az optimális fűmagasság?
A kerti gyep ideális magassága 4-6 centiméter, ezt ősszel és télen vághatjuk alacsonyabbra, míg nyáron hagyhatjuk kicsit magasabbra. Fontos aranyszabály, hogy egy nyírás alkalmával a növény levelének maximum harmadát távolíthatjuk el. Tehát egy 15 cm-re megnőtt füvet nem vághatunk azonnal 5 cm-esre, mert azzal olyan traumát szenved a növény, amit nem biztos, hogy túlél.
Mikor milyen fűnyírót érdemes használni?
A legegyszerűbb mechanikus fűnyírók kicsike kertekben ideálisak. Lakóparkok földszinti lakásainak parányi kertjeiben kicsike, olcsó és halk gépekre van szükség. A valamivel nagyobb, egyszerűbb felépítésű kertekben az elektromos fűnyírók használata javasolt. Ha az áramvételezés megoldott és a kábel nem zavar minket a munkavégzésben, akkor hagyományos változatokat, ellenkező esetben akkumulátoros gépeket válasszunk. Nagyobb kertekben és parkokban a benzines változatok előnyösek. A robotfűnyíró egyszerűbb felépítésű, sík területeken ideális, ahol gyakran és tökéletesen nyírt gyepet szeretnénk fenntartani.
Mire kell figyelni a fűnyírás során?
A már fent említett biztonsági szabályok mellett állandó kérdés a nyesedékkel való foglalkozás. Kevés nyesedéket a területen hagyhatunk, ez hozzájárul a talaj tápanyag utánpótlásához is. Nagyobb mennyiségű levágott fű azonban a gyep rohadásához vezethet. Évente egyszer érdemes a teljes gyepterületet szellőztetni.
Hogyan kell a fiatal gyepet helyesen nyírni?
Mindenképpen meg kell várnunk az első nyírással a megfelelő gyökérzet kifejlődését, ez a vetést követő 5-6 héten belül történik meg. A fű ilyenkor éri el általában a 8-10 cem-es magasságot. Az első nyírás alkalmával csak kisebb levélfelületet vágjunk le, körülbelül a levelek negyedét és körülbelül egy hét múlva vágjuk az optimális méretűre.
Hogyan kell a telet követően helyesen nyírni a füvet?
Az első tavaszi nyírás esetén a fű magasabb a szokásosnál, így nem biztos, hogy az első nyírással elérhetjük az optimális magasságot. (Ne feledjük a legfeljebb egyharmados szabályt.) Tavasszal tehát magasabban vágjuk előbb a fövet, majd ezt csökkentsük, nyáron ismét hagyjuk picit magasabbra. Tél előtt fokozatosan csökkentsük a fű magasságát, majd a téli pihenő előtt vágjuk a legalacsonyabbra. A gyep éves szellőztetését is érdemes tavasszal végezni.
Mikor érdemes öntözni a füvet a nyíráshoz képest?
Soha ne vágjunk nedves füvet, így közvetlenül a nyírás előtt ne öntözzünk. A fűnyírást követően is érdemes várni néhány órát az öntözéssel.